Logó gomb nélkül
slider_main_logo
JÚLIUS 23–27. | Hercegkút

ÉlesztŐ 2024

Azt mondják, a keresztyén élet kezdete nem egy döntés vagy kijelentés,hanem egy találkozás. Találkozás valahol, valamikor azzal a Krisztussal, aki magát áldozta az emberért. Ez a találkozás mindent elsöprő és megváltoztató, nyomában egyre zsugorodik sok régi szokás, miközben növekszik valami új, addig talán ismeretlen. Ez a találkozás lassan képes átalakítani a gondolkodásunkat, formálni a döntéseinket és megváltoztatni az érzéseinket.

De mivé változtat pontosan? Milyen valójában a keresztyén élet? Mit jelent mások elé élni az evangéliumot? Az idei Élesztőn ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre keressük majd a választ, remélve, hogy a hét végére keresztelő Jánossal együtt, őszintén vallhatjuk: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.”

Képek

4. nap – A harmadik irány

4. nap – A harmadik irány

Szükségünk van arra, hogy szeressük önmagunkat, amelynek forrása Isten felénk irányuló szeretete – Fóris Tamás, a Vekker Keresztény Közösség lelkipásztora az...

2. nap – A hithez mélység kell

2. nap – A hithez mélység kell

Az idei ÉlesztŐ első délelőttjén Bolyki László, a Biatorbágyi Keresztyén Testvér Gyülekezet igehirdetőjének célkeresztjébe az Isten emberrel való kapcsolata...

Cikkek

Önkéntesség és jelenlét nem zárják ki egymást

Önkéntesség és jelenlét nem zárják ki egymást

Walkie-talkie-n keresik, ha akadozik az étkezés, ha elfogy a mosdóban a papír, ha gondok akadnak az internettel, ha el kell vinni az esti mese videóját a gyerekeknek – vagy ha bármi fennakadás történik. Kis Lázár Bence idén koordinátori jobbkézként vett részt az...

Az orvos csak kezel, Isten gyógyít

Az orvos csak kezel, Isten gyógyít

„Korunk háborújában a legfontosabb feladat, hogy pontosan tudjuk, mit kér tőlünk Jézus, hogy megváltoztassuk a világ menetét” – vallja Csókay András idegsebész, akit a legtöbben a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásáról ismernek, de emellett hitvalló keresztény is....

A kereszt van a célkeresztben?

A kereszt van a célkeresztben?

Öt nap, 240 résztvevő, több mint hatvan program, egy téma – ez az idei ÉlesztŐ, a Fiatal Reformátusok Szövetsége (Firesz) országos ifjúsági találkozója számokban. Az alkalom 2022. augusztus 9-én, Királyréten veszi kezdetét, ezért a találkozásra készülve Édes János...

Mikor kiötlöttük az idei ÉlesztŐ címét, még nem tudtuk, hogy ennyire félelmetes és fájó aktualitása lesz. Nehéz célkeresztben lenni, nemcsak a szó szoros, de átvitt értelmében is.

De az is igaz, hogy van valami elemi izgalom és feszültség abban, mikor a célkeresztben fürkésszük a célt. És felszabadító, előremozdító, mikor végre kitisztul és elérhetővé válik. A táborban szeretnénk, ha a keresztnél tisztulnának a célok, és megerősödve térnénk haza, hogy ne kelljen majd félni a harcainkban – legyen áldás, békesség.

Édes János

főkoordinátor

Támogatóink

  • Szlovákiai Református Keresztyén Egyház
  • A SZRKE Kulturális és Közművelődési Központja
  • Magyarország Kormánya és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.
  • Hulp Oost-Europa
  • Valamint köszönjük egyéni támogatóink felajánlásait is!

A BeülŐ tábori kávézót alapanyagokkal támogatták

  • Rajos Szikvíz
  • Kukkonia
  • Chocomaze
  • McLloyd’s