Élet a hajón – kis ízelítő a programból

Az ÉlesztŐ programját folyamatosan ismertetjük, ezért érdemes időnként visszalátogatnod. Alább olvashatod az első szeletet, itt egy kis ízelítő az előadásokból, programokból.

Ha hajó, akkor cél, tempó, szélirány, térkép, körülmények és minden egyéb, mert a hajónak ki kell úsznia a tengerre, nem a kikötőben való veszteglésre tervezték. Egyházunk vezetésével és a társadalmi szférából jött emberekkel egy kerekasztal-beszélgetésen próbáljuk majd definiálni, hol tartunk jelenleg, mi a célunk, hogyan látjuk magunkat és milyennek látnak minket mások.

Egy kicsit személyesebb vonatkozásban délutáni szemináriumokon dolgozzuk fel, hogy a személyes életünknek ki és mi szab irányt, mit és mennyit tehetünk azért, hogy az időnk ne csak múljon, hanem teljen. Életvezetés – avagy: mennyire szólhatok bele a jövőm alakításába?

A kultúrák találkozásainak vicces és kevésbé vicces oldaláról is meghallgathattok egy koreai lelkipásztort, illetve egy leányzót a keresztyénüldözésekről és a mai migránshelyzetről.

A hajón nem vagyunk egyedül. Kialakulhat pár kapcsolat, és párkapcsolat is. Akit ez a téma érdekel, a délutáni előadások között megtalálja!

A hajóról talán eszetekbe jutnak a kalózok, a kincsek, a rablás, az ütközetek. Egy budapesti pénzvilágból megtért közgazdász lány tesz majd bizonyságot arról, hogyan tért meg ebből a világból, miért fordított hátat az “audivaltépekpestenmertenyémavilág”-nak, és hogyan viszonyuljunk a pénzhez.

És ha már kalózok, akkor tetoválások. Vajon tudjuk-e, mit szól ehhez Isten? Mit mond a Biblia a tetoválásokról? Erről szól a “Mentsd az irhád!”.

Egy utazás során változunk, formálódunk. Egy agyagosmester élettörténete “elevenedik meg” a korongon. Miközben Istenről és önmagáról beszél, elkészül egy edény. Ha érdekel, mi lesz vele, gyere el az ÉlesztŐ-re!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.