ApCsel 29

Nem, nem… ez nem elírás. Lehet, hogy már hallottál róla… azt szokták mondani, hogy az Apostolok Cselekedetei nem fejeződött be a 28. fejezettel, hanem mi írjuk a további fejezeteket, mindazok, akik Jézus követői. És van benne valami…

Még „kis tini” koromban rászoktam a naplóírásra. Volt, amikor naponta körmöltem le az (akkor) izgalmasabbnál izgalmasabb események sorát. Idővel ez aztán elmaradozott.

Viszont miután megtértem, annyi csodálatos dologban volt részem, hogy előbb-utóbb muszáj volt újra előkapnom egy füzetet és írnom! Ez a szokásom azóta is megmaradt. És nagyon jó dolog! Főleg, amikor visszaolvasom, és rádöbbenek, hogy tényleg mennyi áldást, mennyi örömöt, mennyi csoda-dolgot éltem meg. Mennyi ígéretet tett az Úr, hogyan erősítette meg azokat. Mennyiszer biztatott, mennyiszer mutatta meg a kegyelmét – mert hát a nem épp fényes dolgokat is leírom. Amolyan memento mori-ként. Hogy tanuljak belőle. Hogy meglássam Isten jóságát és szigorúságát /lásd Róm 11,22/.

Velem gyakran megesik, hogy pár nap után már el is feledkezem arról az örömről, megtapasztalásról, tanulságról, ami történt velem. Nagyon hamar el tud borítani a mindennapok gondja /lásd A magvető példázata – Mk 4, 1-20/, és ilyenkor jó előszedni a naplómat, emlékeztetni magamat az ígéretekre, az Istennel megélt dolgaimra. Sokat merítek belőle.

Úgyhogy csak bátorítani szeretnélek, hogy kezdj neki! Írj. Nem muszáj rögtön egy regénnyel kezdeni 🙂 … kis lépésekkel haladj. (én először csak „post-it méretű” cetlikre írtam – és azokat se írtam tele 😉 )

Írd Te is a következő fejezetet!

Fotó: Kelko Viktor

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.