A bűvész trükköket a közönség állítólag, azért nem érti, mert a csavart keresi benne, ahelyett, hogy egyszerűen nézné és meglátná azt benne.

Azt hiszem sokszor Istennel is így vagyunk, keressük Benne a csavart, ki Isten, mit csinál, miért csinálja, biztos jó ez így, miért hagyja ezt, mit tesz velem, stb. ….nekem mit kéne tennem?

Ilyenkor mi a megoldás?

Isten azt mondja, hogy egyszerű: Csak higgy bennem. Ennyi. És még azt is hozzáteszi, hogy ne félj. És aztán tényleg ennyi.

A hit ebben az értelemben nemcsak azt jelenti, hogy elfogadom Isten létét, hogy Ő a Megváltónk, hanem azt is jelenti, hogy bízom benne és tudom, hogy Ő jót fog cselekedni velem. Azt, hogy ő jobban tud puzzlezni mint én – mert ugye szoktuk azt mondani, hogy míg mi a képnek egy kis pixelét látjuk Ő addig látja az egész képet pixelestől photoshop nélkül…

Egy picit ezt úgy képzelem el, mintha egy nagy hegyre kéne felmásznom, amit nem lehet teljesen látni a párától, de ahogy egyre közelebb megyek mindig többet látok a hegyből, az előttem lévő részből, így szépen lassan meg tudom mászni a hegyet. Mikor felérek a csúcsra fogom tudni, hogy milyen utat kellett megtennem addig és, csak akkor tudom majd meg milyen érzés volt az út, hogy mi mindent tanultam belőle. Sokszor Isten tervei is ilyenek az életünkben, nem tudjuk mi vár ránk és, ha néha van is sejtésűnk róla, hogy mondjuk Indiában kötünk ki majd, viszont helyette lehet, …hogy felfedezzük Amerikát… (Santa trüttütű Maria, trürütütű, Santa trürüttütű… – lsd. Neoton: Santa Maria)

Én valahogy így képzelem el azt, hogy hiszek Istenben. Persze nem úgy, hogy közben Neotont énekelek, hanem, úgy, hogy hiszek és bízok benne „…még ha nem láthat is gyarló szemem…”  /461. dicséret/

U.i.: Néha éri Neotont énekelni…vagy inkább Ed Sheeran Perfectjét („…perfect for meee…”* – mert, hogy én úgy gonolom Isten „számomra tökéletes”*)

Noémi

Ugye megérte? 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.