Isten különféle célokat, feladatokat, szolgálatokat helyez a szívünkbe, de mi gyakran nem merjük elhinni, hogy képesek vagyunk ezek megvalósítására.
Sokszor bátortalanok vagyunk és alkalmatlannak tartjuk magunkat ezek elvégzésére. Kevésnek gondoljuk a tudásunkat, úgy érezzük nincs elegendő tapasztalatunk.
Még az is megfordul a fejünkben, hogy más valaki biztosan alkalmasabb lenne erre a szerepre, miért éppen nekem kell ezt, miért éppen tőlem akarja ezt Isten?
Gondoljunk csak Mózesre, milyen nehezen vállalta el az Isten által rábízott feladatot, hogy vezesse ki Izrael népét Egyiptomból: „…hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra…” /2Móz 4, 1a/, „…nem vagyok én ékesen szóló…” /2Móz 4, 10a/, „…kérlek, Uram! Küldj mást, akit küldeni tudsz!” /2Móz 4, 13b/
De Isten egyre csak bíztatta: „Most azért menj! Én leszek a te száddal, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!” /2Móz 4, 12/, „Bizony, én veled leszek…” /2Móz 3, 12a/
… Mózes pedig elvállalta a rábízott szolgálatot.
Isten mindegyikünknek személyre szabott feladatokat ad, ami lehet, hogy éppen nem egy olyan nagy, mint amit Mózesnek szánt, lehet ez akár pl. egy manna megírása 🙂 vagy akármilyen más dolog is.
A lényeg, hogy Isten nem bíz ránk nagyobb feladatot, mint amit elbírunk. Minden egyes pillanatban velünk van, bátorít és erőt ad! Merjük elhinni, hogy vele bármire képesek vagyunk! Merjünk kilépni, higgyük el, hogy vele minden lehetséges, mert „…Aki hisz benne, meg nem szégyenül!” /Róm 10, 11b/
Emese
Fotó: Nagy Emese