Köszöntelek, Kedves Fiatal!
Mint az ÉlesztŐ idei főszervezője, szeretnélek meghívni egy utazásra. Felszállunk egy hajóra, gyönyörködünk a víz hullámzásában, csodáljuk a naplementét, engedjük, hogy arcunkat a nap és a szél kicsit megpirítsa (Hogy majd másnap minden mosoly és homlok-összeráncolás erre az utazásra emlékeztessen… :)). Körbenézünk és látjuk, hogy mások is vannak ezen a hajón: mégpedig nem is kevesen. Van, aki tétován, más meg nagy sebbel-lobbal, de valahogy mindenki a helyén van. Mindenki tudja, mi a dolga, és ha közben elbizonytalanodik, akkor megkérdezi a Kapitányt. A Kapitány is más, mint amilyenekkel eddig találkoztunk. Ő olyan… Hogy is mondjam… Kedves. Nem béna, nem szerencsétlen, nem erőltetett… Nem így kedves. Látszik, hogy mindenkivel személyes és jó barátságban van – így kedves. Nem is értem… Ha egy kapitány ilyen közel enged magához másokat, akkor oda a tekintély. De ez itt más. (Érzed a vizes fa illatát?)
Mindenki tudja, merre tart ez a hajó. Mindenki biztonságban érzi magát, pedig ki tudja, milyen mély a víz, és a hajón lévők mindegyike találkozott már többméteres hullámokkal. A hajó nevét nehezen olvasom: Viktória – következtetem ki a betűk egy-egy darabkájából (Nekem azt mondták, azt jelenti: győzelem). Érdemes lenne újrafesteni a feliratot, szerintem más is megküzdene a hajó oldalán pattogzó fehér festékdarabkák összeillesztésével. Igen, így kedves a Kapitány! Mint aki már rég beért a kikötőbe. Mint aki úgy irányít, hogy mindent ural. Mint akinek nincs is szüksége tekintélyt „parancsolni”, mert a hajón lévők tisztában vannak vele, ki is Ő.
Szóval, Kedves Fiatal! Felszállunk egy hajóra. Igen, itt, az ÉlesztŐ-n…
Kiss Miklós
főkoordinátor