Mostanában sok a változás körülöttem. Nehezen viselem. Olyannyira, hogy szinte lebénulok – nem fizikailag, lelkileg. Egyszerűen nem tudok mozdulni a dolgaimmal, feladataimmal, pedig most aztán nagyon kéne a lendület, a szárnyalás.
Az Úr elé vittem újra és újra és újra. És egyszercsak jött, „csöndesen és váratlanul”. Magam sem tudom, hogyan, de újraélesztett, szárnyakat adott. Megláttatta velem, hogy lehet úgy nekifogni a feladataimnak, hogy Tőle jövő ajándéknak veszem őket, lehet úgy tekinteni egy-egy szervezendő alkalomra, hogy az az alkalom Őt hirdeti, az Ő dicsőségét, szeretetét, azt, hogy nála nincs lehetetlen, azt, hogy amit Ő ígér, azt be is tartja, valóra váltja. Még ha 14 évet is vár rá az ember.
Lehet, hogy a Te esetedben ez már jóval több, mint 14 év, de hadd bátorítsalak, megéri Rá várni, Őrá támaszkodni, ahogyan a sasfióka támaszkodik a sasmadárra, és így ő is szárnyra kap.
Imádkozom, hogy gyakran megtapasztald, milyen az, amikor az Úr szárnyakat ad!
Gyurcsics Júlia