Mindig is későn fekvő és későn kelő voltam. Azt hittem, ez már így is marad az idők végezetéig. Viszont mindig tetszett, hogy a hajnalban kelők látják a napkeltét, ezzel indul a napjuk: mindig más színkavalkád, fényerősség, felhőzet, hőmérséklet, páratartalom és időpont. Ez mindig vonzott, és imádkoztam, hogy én is tudjak korán kelni.
Aztán egyszer csak megtörtént a csoda. Újabban én is ötkor kelek. Ha csak tehetem, kimegyek járni egyet. Megnézem a csodás, egyedi, megunhatatlan napfelkeltét, hallgatom az ébredő természet zajait. Nem tudok betelni azzal a kreativitással, hogy minden fa és virág, minden vízfelület és felhő más és más formájú, nagyságú, színű és alakú, ráadásul napról napra változnak. Hogy fér el a Teremtőnkben ennyi teremtő kreatív energia?
Visszanézve: a csodához úgy juttatott el az Úr, hogy tántorogtam az idegösszeomlás és a kiégés szélén, az aggodalomtól nem tudtam elaludni, a stressztől meg tovább aludni. S így sem tudtam kilépni a mókuskerékből, több „véletlen” egybeesés döbbentett rá az igazságra.
Ez nem az első restart az életemben, s talán nem is az utolsó. Én mindig akkor tudtam felállni és változtatni, ha visszamentem az alapokhoz: Mi az igazán fontos? Mi az igazán igaz? Mit hiszek igazán? Hogyan akarok igazán élni? Mi igazán az én hivatásom?
Ha csak tehetem, hajnalban kelek, kimegyek járni egyet, s hagyom, hogy az Úr kényeztessen: az egyedi és megismételhetetlen napfelkeltékkel, az ébredő természettel. S mindezek által Ő gyógyítja a megtört szívemet, és bekötözi a sebeimet. Szól hozzám, vigasztal, reményt ad, utat mutat és bátorít. Mert Ő az én Megváltóm és Szabadítóm.
Esztergályos Júlia