A kert
„A jó földbe esett mag: ezek pedig azok, akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal” (Lukács 8,15)
Számomra mindig csodálatos az, amikor az Úr megnyitja a szememet, és olyan dolgok által is tanítani akar, amire elsőre nem is gondolnék – mint például a kerti munkára. Aki valamilyen szinten kertészkedik, az tudja, hogy ez rengeteg munkával jár: elő kell készíteni a földet, gondoskodni kell arról, hogy a növényeknek legyen elég tápanyag és víz, kapálni, gyomlálni kell ahhoz, hogy utána gyönyörködni tudjunk az elvégzett munka gyümölcseiben – vagy zöldségeiben :).
A magvető példázata Jézus példázatai közül az egyik legismertebb. A tanítványoknak meg is magyarázza: a mag az Isten igéje. Van, amikor útfélre esik, és esélye sincs kihajtani, mert a madarak elkapkodják. Van, amikor kikel, de nincs gyökere, így nem tud megmaradni, nem szívja magába a nedvességet, így elszárad. Van, amikor a tövisek, a gyomnövények (ahogy Jézus magyarázza: az élet gondjai, gazdagsága, élvezetei) megfojtják a kikelő magot, és nem lesz termés. És van, amikor jó földbe esik. Érdekes, hogy Jézus a talaj minőségéről beszél, és nem a mag minőségéről. Az evangélium mindenkihez egyformán szól! A különbség, hogy valakiben meg tud gyökerezni, termést tud hozni, valakiben pedig nem.
Testvérem, akár szolgálsz egy közösségben, akár nem (és miért is ne tennéd?), most egy gyakorlati elmélkedésre hívlak. Isten az, aki gondoskodik a magról, az igéről. Ha Ő úgy akarja, akkor az a mag kihajt. De nekünk is felelősségünk van abban, hogy termést, áldást tudjon hozni. Képzelj magad elé egy kertet, amit meg kell művelni ahhoz, hogy a vetemény ne vesszen kárba. Fárasztó munkának nézünk elébe? Naná! Meg kell fogni az ásót, kapát, gereblyét, fel kell lazítani a földet, ki kell szedni az ott maradt gyomokat, köveket ahhoz, hogy szépen előkészített talajunk legyen. Ezek nélkül nem sok esélye van a haszonnövényeknek. Ha mindez megvan, jöhet a veteményezés és ültetés. De a munka itt még nem ért véget. Ez egy türelemjáték, hiszen a magoknak idő kell, hogy kikeljenek – hol több, hol kevesebb. És rendszeresen öntözni, gyomlálni kell a kertet, amíg elérkezik a betakarítás ideje.
Szeretett Testvérem, ez a kert a Te szíved. Mindannyiunknak van egy ilyen kertje. Különböző lelkiállapotokban jutnak el hozzánk az igemagocskák: van úgy, hogy ég bennünk a Jézus iránti szeretet…de néha előfordulhat, hogy talán felületesen olvassuk a Bibliát, csak belehallgatunk egy-egy áhítatba. Talán az istentiszteleteken sem vagyunk ott mindig lélekben, csak testben. Az élet, a világ „gyomjai” pedig nagyon könnyen meggyökereznek, és állandóan küzdünk velük. Jézus azt mondja: „A jó földbe esett mag: ezek pedig azok, akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal.”
Hogy megmaradjon, és termést hozzon az ige, szükség van a jól előkészített talajra és állandó gondoskodásra. De érezhetjük, hogy talán az igyekezeteink, próbálkozásaink ellenére sem mindig sikerül ez. Húsvét reggelén a magdalai Mária az Úr Jézust először a kertésznek gondolta, mert nem ismerte fel egyből. Hadd mondjam azt: igen, Jézus még kertészkedni is segít nekünk! Ő tudja azt igazán, hogy mi szükséges ahhoz, hogy az ige meggyökerezzen a szívünkben, egészségesen növekedjen a hitünk, és gyümölcsöt tudjunk teremni. Ő az, aki mellettünk áll, és rámutat a gyomokra, amiket ki kell húzni. Hívjuk Őt, aztán vegyük fel a kesztyűt, ragadjunk ásót és kapát, hogy „igaz és jó szívvel hallgassuk az igét, megtartsuk azt, és állhatatossággal hozzunk termést”!
Ima
Úr Jézus! Köszönöm, hogy bőséges kegyelmedből az evangélium eljut hozzám is. Bevallom, hogy nem mindig tudom jól előkészített szívvel hallgatni, és befogadni, de köszönöm, hogy Te akkor is szólsz hozzám. Kérlek, segíts kigyomlálnom életem talajából a nem odaillő, kártékony részeket, amelyek akadályozzák a hitbeli növekedésemet! Áldj meg, légy velem ma is, hogy egész életem, szolgálatom a Te dicsőségedre teremhessen jó gyümölcsöket! Szent Nevedért hallgass meg! Ámen.
Ének: Mike Sámuel – Szánts bennem új ugart
Lőrincz Gábor
Fotó: Loksa Melinda