Sokszor bocsánatot kérünk Istentől amiért egyáltalán kételkedünk. Ezzel én mondjuk nem mindig értek egyet. Szerintem ez attól függhetne inkább, hogy mi célból tesszük.
Ha Isten körmünk hegyétől a legbensőnkig „át akar formálni minket”, akkor a körmömet nyilván egyszerű levágni, de a legbensőmbe elérni, és nekem is odajutni eltart.
Isten képmására vagyunk teremtve, ez azt is jelenti, hogy van saját lényünk. Ez tiszteletben van tartva, megvan a helye. Ahhoz, hogy valamilyen változást befogadjunk és elfogadjunk, idő kell. Lehet elsőre elhiszünk valamit, és az sokáig végigkísér. De én úgy gondolom, hogy valamit csak úgy fogadhatunk be igazán, ha meggyőződünk az igazságáról. Ehhez pedig kérdeznünk kell.
Ez egy utazás. Életünk végéig tart. Ha pedig már rájöttem, hogy amit Isten akar, az a jó, akkor nekem is változtatnom kell. Nehéz feladni a dolgokat, amiket úgy képzelek, hogy az biztos úgy van. Pedig lehet, hogy nincs. De ehhez az első lépés, hogy egy kicsit kételkedjek az önmagam állította igazságokban is…
Zoleeka
