„Az a célom az idei ÉlesztŐn, hogy egymást is felemeljük – azzal az örömmel, békességgel, gondoskodással, amit mi magunk is megtapasztaltunk az Úristentől” – vallja Horváth Veronika, a 2024-es ÉlesztŐ főkoordinátora. A júliusi találkozásra készülve arról kérdeztük, hogyan kapcsolódik a felvidéki ifjúsági szolgálathoz, a szervezés folyamatához és az idei témához.
Felvidék keleti részéről származol, ott is nőttél fel, de legalább tíz éve Budapesten dolgozol. Mi motivált abban, hogy ilyen aktívan kapcsolódj be az itthoni ifjúsági szolgálatba?
Ha őszinte szeretnék lenni, most érzem igazán, hogy van már annyi ismeretem és tapasztalatom, amiből szeretnék és tudok is visszaadni valamit a közösségnek. Annak a közösségnek, amely kinevelt, és amelyből kinőttem.
Milyen tapasztalatokat tartasz fontosnak?
Nem kell nagy dolgokra gondolni, valójában minden, amit láttam a tanulmányaim és a munkám során, minden komolyabb beszélgetés, amit lefolytattam, hozzám tett. Ezekből tanulva tudom azt mondani, hogy szívesen kamatoztatom a megszerzett tudást a felvidéki ifjúsági munkában. Természetesen nem minden ismeret használható hatékonyan, de igyekszem a legjobbakat implementálni. Ezzel én is formálódóm tovább, tanulok az elmúlt évtized és az előttem járó koordinátorok tapasztalataiból.
Körülbelül egy éve vállaltad el az ÉlesztŐ szervezését. Ilyesmire számítottál?
Egy dolog volt a vezérelvem, amikor egy éve azon gondolkoztam, hogy vállaljam-e a szervezést vagy mégsem: semmiképp sem akartam egy „one-man show-t” csinálni ebből a folyamatból és azt ráerőltetni mindenkire, amit én kitalálok. Csak úgy szerettem volna igent mondani, hogy tudom, ez egy Istentől való hívás, amelyben az Ő akarata és az Ő vezetése van. Csak ebben az esetben lehetek biztos benne, hogy a legnagyobb mélységben és nehézségben is végig tudom csinálni. Hozzáteszem, most már vannak mélységek, de éppen most tudok erősen belekapaszkodni abba, hogy az Úr azt ígérte, átsegít ezen az időszakon.
Mi erősített meg leginkább ezen az úton?
Elsősorban az ige és az imádságaim. Vissza- vagy kívülről nézve könnyű azt mondani, hogy meggyőztem magam, de akkor tisztán éreztem a bizonyosságot – és mos terre emlékszem vissza. Egyszer csak éreztem, hogy erre a szolgálatra kaptam elegendő erőt és vágyat, egy olyan időszakban, amikor kerestem, hol tud engem Isten használni. Azt szeretném figyelni a szervezés során és majd az ÉlesztŐn is, hogy miben lehetek Isten szolgálatára. Meg vagyok győződve, hogy jó csapat vagyunk, szolgáltra kész emberekkel, akikért nagyon hálás vagyok.
Említetted, hogy a mostani heteket nehezebb megélni. Hogyan mész tovább a hétköznapokban?
Sokszor olvasom keresztény írásokban, de például a zsoltárokban is, azt a biztatást, hogy emlékezzünk meg az Úristen hűségéről, jussanak eszünkbe az ígéretei. Ez visz előre, és hiszem, hogy Isten alkalmassá formál. Én nem tudom, hogyan fog sikerülni ez az ÉlesztŐ, de visszaemlékszem arra a nyári napra, amikor eldöntöttem, hogy igent mondok. Azért válaszoltam a hívásra, mert az Úristennel együtt, az Ő szolgatársaként szerettem volna valamit véghezvinni. Innen nézve úgy látom, mindenre van megoldás, nekem annyi a dolgom, hogy a tőlem telhető legjobbat nyújtsam az időmből, önmagamból, a tapasztalatokból.
Ez erőteljesen kapcsolódik a találkozó idei témájához és a János evangéliumából származó igei mottóhoz is: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem.”
Bár amikor elvállaltam a szervezést, még nem volt meg a téma, de miután ez megszületett, nagyon erősen tudtam kapcsolódni a megszentelődéshez és az igei mottóhoz is. Tökéletesen illik a szervezési folyamatokra: minden hasonló szolgálat könnyen átmehet valami olyasmibe, ahol én vagyok a több. Nekem is furcsa, hogy sok mindenben én dönthetek, korábbról kevés ilyen tapasztalatom van. Jólesik tudatosan odafigyelnem, hogy ne értékeljem túl a szerepemet. Mindez felhívja a figyelmemet a keresztyén életre, arra, hogy amikor elköteleződtem az Úr mellett, azt is vállaltam, hogy próbálok kevesebbé válni, és több teret adni neki, hogy munkálkodhasson rajtam keresztül.
Számodra miért fontos az ide téma?
Kifejezetten hálás vagyok ezért a témáért, jó, hogy már nem ragadunk meg az első lépéseknél, hanem magunkat és egymást is emlékeztetjük a lényegre: hagynunk kell Jézust növekedni, közben nekünk kisebbé kell válnunk, el kell engednünk a rossz szokásokat és előítéleteket. Így lesz több a kevesebb, és így lesz élővé a misszió.
Mivel buzdítanád a fiatalokat, miért jöjjenek el az ÉlesztŐre?
Először is azzal, hogy hála Istennek még nincs tervben egy online ÉlesztŐ, tehát mindenképp éljenek azzal a lehetőséggel, hogy a való világban tudnak találkozni egymással és közösen Istenhez fordulni – sok helyen össze tudnak gyűlni a fiatalok, de mi abban (is) igyekszünk segítséget, útmutatást nyújtani, hogyan küzdjenek meg az élet nehéz dolgaival. . Emellett szeretnénk egy olyan helyet biztosítani, ahol a fiatalok egymáshoz és akár hozzánk, szervezőkhöz is kapcsolódhatnak.A közösségben az a jó, hogy egymást is formálhatjuk, tanulhatunk a másik tapasztalataiból, hordozhatjuk egymás terheit. Úgy érzem, az ÉlesztŐn egymásra találhatnak a rokonlelkek.
Július végén hogy szeretnél majd hazatérni az idei találkozóról?
Ez egy fontos kérdés, mert sok hasonló helyről lehet hazatérni úgy, hogy válaszokat kapunk egy-egy komolyabb kérdésre, feltöltődtünk, kinyílik a világ, motiválttá válunk – aztán ez a felfokozott hangulat sok esetben eltompul és jönnek a hétköznapok. Szeretném, ha erről az ÉlesztŐről mind úgy mennénk haza, hogy valami maradandót kaptunk, együtt tanultunk valamit az Istennel való élet mélységéről. Ehhez azt látom jó útnak, ha odafigyelünk egymásra. Az a célom az ÉlesztŐn, hogy egymást is felemeljük – azzal az örömmel, békességgel, gondoskodással, amit mi magunk is megtapasztaltunk az Úristentől.