A farkas kedvenc eledele a jó kövér bárány volt. A pásztor féltőn őrizte nyáját, így a fenevad csak nagy nehézségek árán jutott ételhez, pedig neki aztán mindig kopogott a szeme az éhségtől. Egy napon nagyszerű ötlete támadt.
– Ha minden sikerül, ezentúl nem szenvedek hiányt. Akár minden áldott nap bárányhúst ehetek – gondolta.
Másnap, amikor a pásztor éppen nem figyelt, sikerült elkapnia egy bárányt. Gyorsan lenyúzta a bundáját, magára terítette, majd a nyáj közé keveredett.
Szerintem nem is kell tovább mesélnem, mivel a történet végét ismerjük. Emberként legtöbbször a farkasra hasonlítunk, aki gúnyát húz magára, hogy másnak tűnjön a többi ember szemében. Fordítsuk meg a helyzetet. Hányszor történt már meg veled, hogy egy báránybőrbe bújt farkast engedtél közel magadhoz? Hányszor tévedtél, hagytad magad megsebezni? Ilyenek vagyunk mi, emberek. Gúnyákat húzunk magunkra, és gúnyás emberekkel nézünk farkasszemet. Jézus nem húz magára álruhát. Nem csal meg, nem akar megtéveszteni. Ő önmagát kínálja neked, mint a boldogság kulcsát. Ő a neveden szólít, minden nap új esélyt ad, miközben halkan suttogja a füledbe: „Jöjj és kövess engem!”
Görög László