„Akkor némelyek leköpték őt, majd arcát letakarva ököllel ütötték őt, és ezt mondták neki: Most prófétálj! A szolgák is arcul verték őt.” /Mk 14, 65/
Egy fárasztó nap után együtt mentünk haza az egyik barátommal. Úton hazafelé váratlanul kellemetlen irányt vett a beszélgetés és előjöttek a sérelmeink egymással szemben. Végül, az illető olyan dolgot mondott, amit nagyon a szívemre vettem s nagyon fájt. Megsértve és megalázva éreztem magam, amivel együtt járt a haragom felgyülemlése. A keserűségem, mint egy szalmakazal, csak arra várt, hogy egy szikra fellobbantsa és elkezdjen lángolni. Elkeseredésemben majdnem eleresztettem egy meggondolatlan vádat a másik ember ellen.
Ekkor viszont, a Szentlélek eszembe juttatott egy képet. Konkrétabban magát Jézust, ahogyan megalázzák és leköpik. Leköpik. Emlékszem, akkor hirtelen nagy lett a csend köztem és a másik ember között. Ez a kép annyira gyomorszájon vágott, hogy könnyek gyűltek a szememben, majd a harag és fájdalom helyét átvette a hála és bűnbánat. Az örömhír, maga Jézus és amit tett értem, megfizethetetlen, kiérdemelhetetlen.
Jussanak eszünkbe Jézus szenvedései, amikor sajnáljuk magunkat. Mit vállalt azért, hogy örök életünk legyen, sőt, hogy már ezen a világon megismerhessük őt, hogy tapasztalhassuk csodáit és Isten szeretetében éljünk.
Legyünk ezért hálásak, engedjük, hogy Ő töltse be a szükségleteinket, mert csakis tőle kaphatjuk meg azt az örömöt és békességet, amire szükségünk van.
Bihari Zsófi
Fotó: Nagy Emese