Kellemes, virágokkal szegélyezett ösvények futottak fel a magasba, melyeken egy vándor játszi könnyedséggel haladhatott volna keresztül. G. azonban nagyon feldúlt volt és szinte észre sem vette, hogy merre jár.
Az egyik ösvény keskenyedni kezdett. Ismeretlen növények jelentek meg, s az út egyre járhatatlanabb volt. A legfelkészültebb és a legtapasztaltabb túrázók is visszafordultak volna.
Az ösvény egyre csak szűkült, egyre sziklásabb és meredekebb lett, s a nyári esőcseppeknek köszönhetően egyre csúszósabb is, majd hirtelen eltűnt. G. könnyei záporoztak. A feldúltsága és a magánya egy csodálatos tájra vezetette őt. Mikor jobban szemügyre vette a körülötte levő tájat látta, hogy egy csodaszép erdőben áll. Az esőcseppek elhallgattak. A napfény utat talált magának a lombkoronákon keresztül, s megvilágította az arcát.
Ekkor mérhetetlen nyugodtság ült a lelkére. A fény átjárta minden porcikáját. Gondolatai tisztulni kezdtek. Most vette csak észre, hogy nincs egyedül.
…
Az elvarázsolt erdőben mindenki tudta, hogy mi a feladata. Volt, aki állatokat gyógyított, volt aki a letört ágakat forrasztotta össze, volt, aki szüretelt, volt olyan is, aki az időjárást felügyelte. Minden állatnak és mesebeli lénynek meg volt a helye.
Egyedül én voltam tanácstalan, mikor felnéztem a kezemben levő könyvből.
„- Mihez is kezdjek?“– bosszankodtam. – Engem miért nem sodor az élet egy elvarázsolt erdőbe? Miért nem tudom, hogy hová tartozom? Van egyáltalán feladatom?”
Megannyi gondolat és érzelem kavargott bennem, mikor rádöbbentem, hogy elkéstem az első konfirmációs előkészítő óráról. Fiatalkori éveim meghatározó szakaszába léptem be elég instabilan, szinte szégyellve, hogy önként iratkoztam fel még valamelyik hittan órán. Ha jobban belegondolok nem a beígért ajándékért iratkoztam fel a listára, hanem azért mert megannyi kérdés kavargott bennem, amire senki sem tudta a választ. Valaki mintha vezette volna a kezemet.
Elkéstem.
„- Nem túl jó kezdet“– sóhajtottam és kész voltam belépni a terembe.
A felkészítőn csak kérdeztem és kérdeztem a tiszteletes úrtól, hogy mi mit jelent, hogy kell értelmezni, hogy lehet összeegyeztetni a bibliai igéket, a Kátét és a modern életet. Sokszor nem értettem. Aztán egyre jobban kezdtem érteni, de még mindig nagy volt a tudásszomjam bizonyos témakörökkel kapcsolatosan. Becsületesen végigjártam a konfirmációhoz vezető utat.
Elérkezett a sikeres konfirmáció, ahol számomra egy meghatározó igeszakaszt kaptam:
„Nektek adatott, hogy megismerjétek Isten országának titkait…“ /Lk 8, 10a/
Leírhatatlan nyugodtság töltött el. Sokáig tartott, míg elfogadtam és tudatosítottam, hogy
Isten minket is egyformán meghív az üdvösségre és egyformán szeret.
Mindez már több mint tizenegy éve történt. Ma már tudom, hogy az ember döntésétől is függ, hogy ezt elfogadja, vagy elutasítja Istent. Az üdvösség nem kizárólagos, hiszen Jézus a zsidók hitetlenségének láttán kiterjesztette azt az idegenekre is.
Éljünk az isteni kegyelmek segítségével, hogy életünk ne legyen üres, hanem kegyelemmel teljes!
Én így találtam meg az elvarázsolt erdőmet.
Olláry Andi
Fotó: Loksa Melinda