Az egész világ próbálja azt a gondolatot és elhatározást erősíteni bennünk, hogy egyedül a saját véleményünk fontos; nem kell hallgatnunk senkire; csináljuk, amit szeretnénk. Ez nagyon jól hangzik, de igen nehéz így élni. És egyáltalán hogy egyeztethető ez össze a világ legbölcsebb emberének titulált Salamon javaslatával, aki azt mondja, hogy felejtsük el önmagunkat, inkább minden egyes másodpercben gondoljunk Istenre? Lehetséges az, hogy ne a saját belátásomra támaszkodjak, hanem Istenre?
Elég bátor vagy kipróbálni és elindulni ezen az úton? Én megtettem. Kipróbáltam, megtetszett és azóta ragaszkodom ehhez. Minden lépésem, döntésem, szavam, tettem és gondolatom előtt vagy épp alatt Istenre gondolok. Egykor volt is karkötőm, amin ez állt: Mi tenne Jézus? Szeretek Istenre gondolni, mert megnyugtat. Persze azóta is sok butaságot csinálok. Nem olyan egyszerű ám ez az út, hogy az ember fel ne esne olykor egy alattomosan megbúvó féltékenység gallyban vagy türelmetlenség kőben. Máskor meg a lustaság virága csábítgat a rétre, ami a félelem erdejével váltakozva fut az út mentén. Találkoztam már a harag kígyójával és láttam a pletyka fészkét is. Eltartott egy ideig, míg kihevertem ezeket a baleseteket. Egyszer megmártóztam az Önelfogadás Tavában, és az lemosta rólam az összes sminket. Jó érzés volt.
Azt gondolnád, hogy egyszer megfürdesz egy ilyen tóban és egy életen keresztül tart a hatása. Ám ahogy továbbsétáltam, szembenézve a kihívásokkal és hálát adva az örömökért, azt vettem észre, hogy ismét festékbe mártott fejjel lépegetek. A távolba meredve már most látom, hogy sok nehézséggel kell még megküzdenem. De azért többnyire egyenesen haladok a békességgel kikövezett úton. Vannak itt szeretet fánkok, vidámságot csiripelő madarak, hűséges testvérek, szelíd oroszlánok. Azt hallottam, hogy Mérsékletességet is megtalálom majd, ha maradok az úton. Én maradok. Az Istenbe vetett bizalmam napról napra növekszik, amióta így élek. Minden lélegzetvételemnél érzem a jelenlétét, a szeretetét. Ámen.
Griger Krisztina