A keresztyén élet nem zsigeri, hanem nagyon is következetes élet. Következetességet igényel, hogy megfeledkezzünk önmagunkról. Hogy a szolgáló a szolgálatot – és Azt, akinek szolgál – a saját státusza elé helyezze. A zsigereimből más fakad: ÉN. Az én életem, az én kényelmem, az én terveim, az én gondolataim, az én utam… Gondolj csak arra, amikor egy, a barátaiddal közösen készült fotót nézel! Ki az első, akit megkeresel? TE! Ahogy az emberek többsége, valószínűleg te is magadat keresed.
Pál apostol a jézusi indulatra emlékeztet és hív. Ugyanaz legyen bennünk, mint benne. Jézus az Atya akaratát a maga akarata elé helyezte, hogy ezzel a bűnösnek megváltást, a rabnak szabadulást, a megfáradtnak és megterheltnek megnyugvást és békességet szerezzen.
Ezt az indulatot (ami egyébként gondolkodást és törekvést is jelent) nem tudjuk sem megtanulni, sem kifejleszteni magunkban. Egyedül akkor lesz bennünk egyre teljesebb, ha Jézus él bennünk. Ezért ma elsősorban ne „akard” ezt az indulatot, hanem kérd, hogy Jézus legyen benned egyre nagyobb. Imádkozzuk ma együtt: „Úr Jézus, el akarom felejteni magamat!” Ámen
Kiss Miklós