Tíz évvel ezelőtt volt egy tábor. Nem tudom, hányan emlékeznek rá, milyen is volt a Firesz első Országos Ifjúsági Tábora. Három hetes feleség voltam, a lakásunk a gombaszögi táborhelytől 10 kilométerre volt, még minden dobozokban. Keresgélés, vasalás, készülődés. Azt hiszem, mi voltunk az elsők, aztán megérkeztek a környékbeli lelkészek, segítők. A tábor csak másnap kezdődött, sátorállítás, egyeztetés a konyhásokkal, leltár. Rozsnyóról még ezt kell hozni, meg azt kell hozni. Telefon a nyugatiaknak, meg még ki tudja kinek. Este nyolcra álltak a sátrak, és megérkezett a gömöri áldás is eső formájában. Holmik a sátor alá, férj, lelkészek segítők el. Valamit még hozni kell, én majd őrködök. Ott gubbasztok átázott tornacipőben harminc összerakott pad és kétszerannyi lóca tetején. A zoknim alá zacskót húztam, mert anyu is megmondta, nem szabad a lányoknak felfázni. Ömlik az eső, már a sátor aljában is áll a víz. A kihangosítás alkatrészeit felpakolom a lócák tetejére, nehogy tönkre menjen az a drága vacak. Már nemcsak a felhőkből, rólam is szakad a víz, mire végzek. A konyha felől a megszokott apró zajokon kívül valami ordenáré kiabálás is hallatszik. Egy részeg. Már csak ez hiányzott! Valahogy épp oda tévedt, a tábor területére. Közeledett, én meg azon voltam, hogy ne mozogjak, nehogy az az ötlete támadjon, hogy benéz a sátorba. Ekkor kezdtem el imádkozni: Uram, itt vagyok teljesen egyedül, se telefon, se férj, se senki. Még a környéket sem ismerem, csak három hete vagyok gömöri, még az a betűt sem tudom úgy mondani, ahogy itt. Kérlek, vigyázz rám! A kiabálás vagy 20 percig tartott, hol közeledett, hol távolodott, én meg csak imádkoztam, aztán már nem magamért, hanem csak úgy: a táborért, a szolgálókért, a táborozókért. Elszálltak a félelmeim. Milyen furcsa, hogy Isten egy részeget is fel tud használni arra, hogy hozzá forduljak. El is szégyelltem magam.
No, így indult az első Firesz ifi tábor, és most nagyon sok emlék jutott eszembe a következő öt napról … hosszú lenne. A lényeg az, hogy úgy tapasztaltuk, tetszik az Úrnak, ha a gyermekei együtt vannak. Ha csak kétévente, ha csak öt napra, de nagyon jó találkozni nyugatinak, keletinek, gömörinek, tininek, családapának, egyetemistának … az ÉleszŐ-n. Merthogy minden Róla szól. Arról, aki ezt a világot teremtette és élteti. Ő az Élesztő, a világ élesztője. Ő az összekötő kapocs köztünk.
Az idén a sátoraljaújhelyi Várhely üdülőben beszéltünk meg találkát egymással, és Istennel. Előadások, műhelyek, beszélgetések, ének, dicsőítés, jó kávé, kézműveskedés és Találkozás vár minden arra járót! Hogy egy klasszikus bodrogközit idézzek: „Gyertek mán el, jó lessz!”
Kiss Otília