Oh, Uram! Olyan hihetetlen belegondolni, hogy ilyen kis apró, hétköznapi embert szeretnél használni. Hogy általam is eljuss a világba, hogy megismerjék szavadat, hangodat, egész lényedet. Miért pont én? Biztos vagy Te ebben? Jól átgondoltad? Mégis mire tudnál pont engem használni?
Olyan sokszor feltettem már ezeket a kérdéseket. Sőt, még most is. Nem hiszem, hogy alkalmas lennék erre a feladatra. Biztos, hogy találsz jobbat is. Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok futnak át mindig a fejemen.
De minél inkább ismerlek, annál inkább hallom a te megnyugtató, hívó hangodat. „Képes vagy rá, hisz én választottalak ki. Olyan emberek közé helyeztelek, akik támogatnak, segítenek. Nem vagy egyedül. És nekem szükségem van rád.”
Te pedig sohasem tévedsz.
Lehet, hogy apró feladatokat helyezel elém, olyanokat, amik kedvesek a szívemnek, de lehet, hogy olyat, amivel be kell lépnem egy új ajtón. Az ismeretlenbe, ahol nem tudom, mit hogyan kell csinálni. Ez a nehéz benne. Viszont, ha Rád támaszkodom, Benned bízom, akkor megmutatod, mit is kell tennem. És Neked ezzel is célod van. Azon kívül, hogy általam jutsz el másokhoz, észrevétlenül engem is formálsz. „Mi az, ami velem történik, és mi az, ami általam?” – mondta egyszer a lelkészem, és ez azóta is a fülemben cseng.
„Kit küldjek el?” – kérded Te. Én pedig lelkesen, mint az iskolapadból jelentkező kisgyermek, nyújtom a karom: „Itt vagyok, engem küldj!”
Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád. (1Sám 3,10) Ámen.
Lukács Tamara