Gyerekként sok tiltással találkozhatunk, amik közül jó néhány teljesen értelmetlennek tűnhet, de amikor megkísérjük megszegni, akkor rendszerint mégis ráfázunk. Utólag mindig értelmet nyer az összes tiltás, amivel óvni próbáltak tudatlan gyermekként minket.
Tiniként úgy érezzük, hogy az egész világ a lábaink előtt heverne, de a tiltások még mindig visszatartanak ettől a diadaltól, viszont mi is már bátrabbak vagyunk, így egyre könnyedebben cselezzük ki őket. Ha elég ügyesek vagyunk, akkor szép kis karriert futhatunk be, mielőtt eltörik az a bizonyos korsó, ami oly vakmerően járt a kútra. E pillanat után már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt. A széttört darabkákat egyetlen ember sem ragaszthatja újra össze. Hiába szaladunk az egyik ölelő kartól a másikba, mert a gyógyírt egyiknél sem leljük meg. De ne félj, mert nincs is szükséged ehhez emberi kézre, mert: ,,Elég neked az én kegyelmem” (2kor 12,9).
Felnőttként a világ kinyílt előttünk, és ettől a hatalomtól megrészegülve az eddig leláncolt vágyaink vulkánként törnek a felszínre és nem hagynak maguk után mást, csak pusztulást. Ha a magunk urai vagyunk, akkor saját magunk istenei vagyunk. Ha a vágyaink rabjai vagyunk, akkor nem lehetünk Isten szolgái, mert senki sem szolgálhat két úrnak.
Minden alkalommal, amikor belső harcot vívsz önmagaddal, akkor jusson eszedbe, hogy még Jézust is megkísértette az ördög. Mindannyiunkat megkísért, és szabadon dönthetünk, hogy kockáztatjuk-e az eljövendő boldogságot egy pillanatnyi örömért, vagy a múlandó vágyaink helyett Jézust követő életet élünk.
Kovacsics Dávid