Ma még lehet
„De mindezt valóban tegyétek is, mert tudjátok az időt, hogy itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból. Hiszen most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk: az éjszaka múlik, a nappal pedig már egészen közel van. Tegyük le tehát a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit.” (Róma 13,11–12)
Emlékszem, amikor még csak kisiskolás voltam, majdnem egy teljes tanévet úgy jártam ki, hogy délutánonként hazaérve a cuccaimat a sarokba dobtam, kényelmesen átöltöztem, és a következő napig se az elmémet, se a táskámat nem nyitottam ki. Reggel aztán kipakoltam, kiválogattam a füzeteimet és a könyveimet az órarend szerint, sietve összefirkáltam a jegyzeteimet a házi feladat megoldásaival, majd bepakoltam. Ha esetleg valamit elfelejtettem volna, az iskolában még teljes szünetek álltak a rendelkezésemre közvetlenül egy-egy óra előtt, amikor az osztálytársaim szintúgy vagy saját erőből, vagy másolással teljesítették iskolás kötelességeiket. Ezt a példát követtük szinte mindannyian, sokszor még a középiskolás években is.
Kisdiákként nem fordítottam figyelmet arra, hogy minden “időben” meglegyen, hiszen teljesen mindegy volt, hogy a délutánból vagy a reggelből, netán a tízórai nagyszünetből szánom rá az időmet. A célom az volt, hogy minden éppen készen álljon, mire a tanár leellenőrzi. Minimális odafigyeléssel kihozni a legtöbbet – ez volt az iskolai készülés művészete, egy játék a számonkéréssel.
Hogy függ össze a házi feladat leellenőrzése az Úr napjával? Egyrészt a sajátos körülményeik fényében egyiket sem tudjuk elkerülni, másrészt mindkettő igényli, hogy felkészüljünk rá. Sok köztük a különbség, például hogy hogyan kell a megoldásokat megkeresnünk, kinek tartozunk érte felelősséggel, mik a következményei a mulasztásainknak, és így tovább. A legkiemelkedőbb különbség viszont az, hogy míg az egyes tanórák idejét percre pontosan ismertük, a végső ítélet napjáról semmit sem tudunk.
Pontosabban egy dolgot tudhatunk róla, mégpedig hogy minden nappal közelebb és közelebb jutunk hozzá. Tegnap hosszabb volt még az éjszaka, holnap még rövidebb lesz. Minden múló perccel egyre kevesebb az időnk, hogy elfogadjuk Isten békefeltételeit, felhagyjunk a lázadással, és biblikusan kezdjünk el élni. Meg merem kockáztatni, hogy a következő száz éven belül szinte kivétel nélkül mindannyian szembetaláljuk magunkat az ítélőszékkel, akarjuk-e azt vagy sem, akár mi távozunk őhozzá, akár Krisztus tér vissza hozzánk. Nem tudjuk megállítani. Bármennyire szeretnénk halogatni, előre eltervezni a komolyabb öregkori megtérésünket, későbbre tenni egy titkolt bűnünk megbánását, az imaéletünk helyrehozását, az evangélium megosztását családunkkal, barátainkkal vagy munkatársainkkal, gyülekezetünkkel. Itt már nem tudjuk mikor csöngetnek be, mikor fordul el a kilincs, mikor toppan be a tekintélyes személy, és mikor szólít fel minket egyesével, hogy számot adjunk a munkánkról. Az ítélőszék előtt már nem lesz lehetőségünk javítani, sem önvizsgálatot tartani, sem megbánni, sem megváltozni, sem megköszönni, sem bocsánatot kérni, sem megbocsátani, sem sírni és könyörögni, sem szeretni és így kiáltani: “Ébredjetek fel, a Király most jön, az igazság most érkezik! Tekintsetek kegyelmére amíg nem késő!”
Ma még mindent lehet. Még levehetjük a sötétség cselekedeteit, és felölthetjük a világosság fegyvereit. Hívők, még lehetünk a világ világossága. Még felválthatják az énközpontúságunkat Isten céljai, amikben nem a jó munkahely, sem a kielégítő partner, sem a sikerélmény, sem a hobbik, sem a gondtalanság lesz a középpont, hanem Isten színe előtt a Krisztus ügye lesz az első. Bizonytalanok, még megismerhetitek az igazságot, még kérdezhettek és elgondolkodhattok – hogy új életet kezdjetek Krisztusban, immár félelem és kételkedés nélkül.
Ima
Mindenható Atyánk,
életadó Isten vagy, Te a saját dicsőséged szerint alkottál meg minket, majd arra hívtál bennünket, hogy képmásaid legyünk, és jóságodban hasonlítsunk hozzád. Tebenned lelhetünk csak újra életre. Uram, minden nap meglátjuk a világunk romlott gyümölcseit, a kétségbeesett arcokat, a szétszabdalt kapcsolatokat és a kiüresedett élményeket, mikor az emberek nem tartják meg szavadat, nem azért, mert zsarnok vagy mihozzánk, hanem mert a jó elutasításával csak a fél-igaz, a tökéletlen, a megcsonkított marad szemeink előtt. Dicsértessék törvényed világossága! Igazságod mégis felkavar minket, amikor megemlékezünk róla. Ne ítélj bennünket Uram tetteink szerint, hanem a te kegyelmességed szerint! Megvalljuk, hogy nem tartottuk meg a jóságodat ma sem, és kegyességünk régóta lappang. Most ébressz bennünk bizalmat, hogy megláthassuk a kitárt karodat a kereszt tövében, amikkel a megtérő bűnöst átöleled, és kiszolgáltatottságából megszabadítod. Legyen a hit, a remény és a szeretet a benned bízók pajzsa, mellvértje, és kardja, hogy felvértezz bennünket a nemes harcra, melyre népedet, az egyházadat hívod. Uram, ne engedd, hogy ellankadjunk a küzdelemben, ébreszd fel, szólítsd meg és küldd, küldd híveidet szeretetben és igazságban minden emberhez!
Jézus Krisztus nevében kérünk, áldásod, kegyelmed, békességed maradjon mindnyájunkkal.
Ámen.
Deák Richárd
Fotó: Cseh Lajos