„Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” /2Kor12,9a/
Május volt. Lassan közeledett az évvége. Ilyenkor van a legnagyobb nyomás a suliban. Épp azon a héten voltak a szóbeli érettségik nálunk, ahol több barátomnak is helyt kellett állnia.
A legtöbbet elhangzott mondat akkortájt az volt, hogy NEM VAGYOK ELÉG (…)
Az érettségizők úgy vélték, hogy ők nem elég okosak, nem lesz elég az ő tudásuk, a tanároknak pedig az erejük volt fogytán.
Miközben beszélgettem velük, és bíztattam őket, egyre jobban kezdett rajtam úrrá lenni az érzés, hogy nem vagyok elég jó barát, sőt egyik matekórán már ez tovább ment addig, hogy nem vagyok elég jó tanuló, hazaérve meg már az cikázott a fejemben, hogy semmiben sem vagyok elég jó. Kimerültem, lemerültem és kevésnek éreztem magam…
Úgy gondolom, nem csak engem nem hagynak nyugodni ezek a „Nem vagyok elég jó.”-gondolataim és elbizonytalanodásaim.
Aztán viszont a fenti ige került elém. Elolvastam, de aztán görgettem is tovább a Facebook hírfolyamában. Majd újra felbukkant ugyanez az ige.
Ekkor kezdtem el úgy igazán tudatosítani, hogy bár az én erőm valóban véges, és Isten nélkül tényleg kevés vagyok, de ha kérem, akkor Ő ad nekem elég erőt, mellém áll és támogat. Mert
„Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” /Filippi 4, 13/.
Az évvégéhez közeledve meg úgy általában tényleg rengeteg akadály kerül elénk, és jöhet még ezer más nem várt fordulat, de nem szabad elfelednünk, hogy Isten a legnehezebb pillanatainkban sem hagy magunkra!
Melinda
Fotó: Loksa Melinda