„Uram, reggel meghallod szavamat.” (Zsolt 5,4)
Azért szeretek korán kelni, mert ilyenkor úgy érzem, hogy csak ketten vagyunk az Úrral. A világ még csendes, nem kezdődik a rohanás, a zaj. Érezni, hogy a nap még vár. Vár, hogy megérkezzünk hozzád. Kapunk egy kis időt, lehetőséget arra, hogy megkeressünk. Hogy a napunk veled kezdődjön, te legyél az első gondolatunk. Te legyél az, akinek hálát adunk az újabb nap lehetőségéért, és eléd hozzuk, mi az, ami még előttünk áll. Meséljünk neked félelmeinkről, bánatunkról. Megosszuk veled örömünket, reménységünket. Mert egy dolog biztos: te itt vagy és vársz. Vársz ránk, arra, hogy feléd forduljunk, hogy hozzád szóljunk. Mert te meghallod szavunkat. A boldog kiáltásunkat, a könnyes vívódásunkat s a néma szavunkat. Meghallod azt is, amit gondolunk, amit nem merünk elmondani, amit félünk kimutatni. S te itt vagy akkor is, mikor mi elfordulunk.
Nyissuk ki az ablakot, a madarak hangja által áradjon be az új nap reménysége. Főzzünk egy kávét, mely beillatozza a hajnalt. Nyissuk ki a Bibliánkat, ahonnan Isten szól hozzánk. És kezdjünk el mesélni. Mert ő itt van, vár, és meghallja hangunkat. S majd várjunk, hogy meghalljuk, mit szeretne a szívünkre helyezni. Nem is kell jobb napindító, mint Urunk jó tanácsa, bátorító, esetleg feddő szava. Az ő hangja. Mit választunk hát? Keressük az Urat, mert ő vár!
Lukács Tamara