Isten, Jeremiáson keresztül, egy levélben írja ezt a fogságban lévő választott népnek. Ahogy olvassuk az Ószövetséget, Mózestől kezdve a törzsi szövetségben, majd királyságban élő zsidó nép történetét, se szeri, se száma annak, hányszor távolodott el, kapott csapást, majd tért vissza újból Istenéhez a nép. Mindig-mindig ugyanaz a séma játszódik le, de az Úr annyi évszázad után is ilyen atyai hangon tud levelet írni az Ő népének. Isten türelmes, és hűséges.
Tudom, és tapasztaltam életem során, hogy velem is ugyanilyen az Isten. Hozzám is hűséges, és hozzám is türelmes.
Ha megnézzük ezt az igét, feltételhez köti Isten az Ő megtalálását: hogy valóban akarjuk őt megtalálni. Hogy ne tessék-lássék, vasárnapi keresztény, műájtatos módon keressük őt, ne úgy keressük, hogy csak a saját lelkiismeretünket nyugtassuk, ne úgy, hogy „hát jó lenne megtalálni, de ha nem lesz meg, akkor is megvagyunk valahogy”. Istent, azt hiszem, csak úgy érdemes keresni, mintha ez élet-halál kérdése lenne. Merthogy az.
Az idei ÉlesztŐ is arról szól, hogy amikor először kimondtuk, hogy „megtaláltuk a Messiást”, az az utunk kezdete volt. Életünk hátralévő részének nagy feladata, hogy teljes szívből kutassunk az Isten után, aki megígérte, hogy megtalálhatjuk Őt.
Gááspár András