Manna – 2021. július 13.

Velünk van

„Uram! Te adsz nékünk békességet, hisz minden dolgainkat megcselekedted értünk.” (Ézs 26,12)

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de engem mindig megnyugvással tölt el a gondolat, hogy Isten velünk van. Ott van velünk mindig, minden nehézségünkben és örömünkben egyaránt. Velünk van a fogantatásunktól egészen a halálunkig minden pillanatban. Ott volt velünk nem csak az első lépéseinknél vagy az első szavunknál, de végigkísér minket az óvodában és az iskolában. Fogja a kezünket, amikor nem találunk munkát, és olyankor is, amikor sikereket érünk el a munkahelyünkön. Velünk van, amikor gyermeket vállalunk, és amikor nagyszülők leszünk. Támogat minket a nyugdíjas éveikben is, amikor már fájnak az ízületeink, és meggörnyedve járunk. Attól a pillanattól kezdve, hogy a kezébe adjuk az életünket, minden döntésünkben velünk lesz. Velünk együtt örül a sikereinknek, megéli velünk minden boldog pillanatunkat, de ott van a nehézségeink között is, és támogat, ha arra van szükségünk. És ami számomra a legfelfoghatatlanabb, hogy velünk van minden hibánk ellenére is. 

Nincsenek véletlenek, sőt egy hajunk szála sem görbülhet meg anélkül, hogy Ő tudna róla. Hiszem, hogy az Úrnak terve van velünk. Sokszor úgy érezzük, hogy elhagy minket, adódnak alkalmak amikor kétségbe esve kiáltunk hozzá, hogy miért engedte, hogy az a sok rossz megtörténjen velünk. Ilyenkor sem szabad elfelejtenünk, hogy Isten terve sokkal nagyobb, mint amit mi a parányi életünk folyamán feldolgozhatnánk. Az Ő terve nem csak a mai napra vagy a jövő hétre szól, de még csak nem is a következő pár évre. Isten terve, aminek mi a részesei vagyunk, az örökkévalóságra szól. Ő nem csak velünk vagy a közvetlen környezetünkkel tervez, hanem az egész emberiségre gondol.

Ugyanakkor az, hogy itt van velünk minden pillanatban, és ahogy az Ige is írja, mindent megtesz értünk, nem azt jelenti, hogy nekünk már nem kell semmit tennünk. Az, hogy Isten minden kérésünket meghallgatja, nem azt jelenti, hogy nekünk elég mindig csak kérnünk és kérnünk Tőle, és Ő mindent meg fog tenni nekünk és helyettünk, míg mi az ágyunkban fekve egy sorozatot nézve élvezzük az életet. Erre számomra diákként a legegyszerűbb példa, hogy ha nem tanulok egy dolgozatra, nem várhatom el Tőle, hogy megoldja helyettem a feladatokat. Ha bele sem nézek az anyagba hiába fogom a segítségét kérni, nem fogok jó jegyet kapni. Ezzel persze nem azt mondom, hogy felesleges imádkozni egy-egy dolgozat előtt. Abban igen is tud segíteni, hogy felelés vagy dolgozatírás közben ne pánikoljunk be és felejtsük el még azt is, amit megtanultunk. 

Az, hogy Isten minden dolgainkat megcselekedte értünk, azt is jelenti, hogy utat készített nekünk. Nem csak találomra ledobott minket a Föld valamelyik pontjára az idő egy véletlenszerű pillanatában. Pontosan arra a helyre és abban az időben születtünk meg, ahogy azt Ő eltervezte, ahol szükség van ránk. Ez nem egyenlő azzal, hogy minden nehézséget és akadályt előre elgörgetett az utunkból. Igenis lesznek kihívások az életben, amiket meg kell oldanunk, de ezekből mindig tanulhatunk – ráadásul az Úr végig ott lesz mellettünk. Egyedül gyengék vagyunk, hisz csak emberek vagyunk, de az Úrral az oldalunkon bármire képesek vagyunk, ami Neki tetsző. Minél inkább átadjuk az életünket Istennek, az ördög annál kétségbeesettebben fog próbálkozni, hogy bűnre csábítson minket, de soha nem szabad elfelejtenünk, hogy az Ő hatalmánál semmi és senki nem erősebb. Hiszen, ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?


Ima

Uram, hálás vagyok neked azért, hogy Te minden helyzetben velünk vagy és soha nem mondasz le rólunk. Köszönöm, hogy nem a hibáink alapján ítélsz meg bennünket, és hogy mindig kapunk Tőled egy újabb esélyt. Nem tudunk elég hálásak lenni Neked azért a feltétlen szeretetért, amivel szeretsz minket, és azért a rengeteg ajándékért, amit Tőled kapunk. Köszönöm, hogy nem vagyunk egyedül, adsz mellénk olyan embereket, akikkel beszélhetünk akár Rólad is. Hálás vagyok minden mosolyért és kedves szóért, amit nap mint nap kapunk a körülöttünk élőktől. Köszönöm, hogy az elmúlt időszakban is velünk voltál és megmutattad, hogy együtt sokkal többre vagyunk képesek, mint azt hinnénk.

Kérlek, Uram, legyél velünk az előttünk álló időszakban is. Segíts nekünk, hogy meg tudjuk oldani a nehézségeinket, és hogy ne problémaként tekintsünk rájuk, hanem kihívásokként, amiket meg tudunk oldani. Kérlek, Te segíts nekünk elfogadni, hogy részesei vagyunk a tervednek, és hogy ez a terv sokkal nagyobb nálunk. Add, hogy oda tudjunk figyelni a körülöttünk élőkre, és hogy ne hanyagoljuk el a szeretteinket. Ámen.

Ének: Itt a szívem

Bagin Fruzsina


Fotó: Cseh Lajos

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.