„Korunk háborújában a legfontosabb feladat, hogy pontosan tudjuk, mit kér tőlünk Jézus, hogy megváltoztassuk a világ menetét” – vallja Csókay András idegsebész, akit a legtöbben a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásáról Érdekel a folytatás!
Hírek
Az Istennel való kapcsolatunk tulajdonjogi kérdés
„Akkor érthetjük meg a kegyelmet, ha elfogadjuk a saját tökéletlenségünket – akkor érkezik el hozzánk a menny kapuja” – Bolyki László igehirdető folytatta tegnap elkezdett gondolatait, ezen a délelőttön az Érdekel a folytatás!
A hithez mélység kell
Az idei ÉlesztŐ első délelőttjén Bolyki László, a Biatorbágyi Keresztyén Testvér Gyülekezet igehirdetőjének célkeresztjébe az Isten emberrel való kapcsolata került. Előadásából kiderült, hogyan kapcsolódnak egymáshoz az ősatyák történetei, a ganajtúró Érdekel a folytatás!
Isten hozott itthon, az Élesztőn!
„Azt kívánom, hogy az ÉlesztŐ legyen az a hely, ahol a céljaitok a kereszt mellett nyernek új tartalmat, új árnyalatot, új mélységet” – köszöntötte Kiss Miklós lelkipásztor, a Fiatal Reformátusok Érdekel a folytatás!
„Várjuk, hogy leszüreteljük a munka gyümölcsét”
Augusztus 9-én, kedden délután veszi kezdetét az idei ÉlesztŐ, a Fiatal Reformátusok Szövetsége országos ifjúsági találkozója. Erre készülve a koordinátorok és az önkéntesek már birtokba vették a királyréti helyszínt és Érdekel a folytatás!
A kereszt van a célkeresztben?
Öt nap, 240 résztvevő, több mint hatvan program, egy téma – ez az idei ÉlesztŐ, a Fiatal Reformátusok Szövetsége (Firesz) országos ifjúsági találkozója számokban. Az alkalom 2022. augusztus 9-én, Királyréten Érdekel a folytatás!
Második előkészítő hétvége
A munka nem állt meg, és április 22–24. között a második előkészítő hétvége alkalmából már a tábor helyszínén, Királyréten dugta össze fejét a szervezői gárda. A húsvét utáni első, meglehetősen Érdekel a folytatás!
Első előkészítő hétvége
Február 18-án és 19-én több mint negyven online résztvevő jelenlétében megtartottuk az első előkészítő hétvégét, mellyel hivatalosan is megkezdődtek a 2022-es ÉlesztŐ munkálatai. Ezen a hétvégén, péntek-szombaton került sor az Érdekel a folytatás!
A legelső leütés
Feketén-fehéren: ezzel a mottóval kezdődött el tavaly az ÉlesztŐ szervezése, hogy végül a vírushelyzet miatt mindenkinek legyen még egy éve elgondolkozni a témán. Aztán idén augusztusban végre kiderült, hogy a Érdekel a folytatás!
5. nap – „Isten visszahódította szívemet”
Kérdésre válaszok, mosolyra mosolyok, közeledésre közeledés, bűnre kegyelem – ezek voltak az idei ÉlesztŐ legfontosabb, megerősítő tapasztalatai. Alig öt nap alatt is nagyon hosszú utat jártak be a találkozó résztvevői, Érdekel a folytatás!