Az egész világ próbálja azt a gondolatot és elhatározást erősíteni bennünk, hogy egyedül a saját véleményünk fontos; nem kell hallgatnunk senkire; csináljuk, amit szeretnénk. Ez nagyon jól hangzik, de igen nehéz így Érdekel a folytatás!
Manna
#7 Újrakezdés
A minap a váci börtöngyülekezet tagjainak a bizonyságtételeit hallgattam. Sorra jöttek az őszinte beszámolók a durvábbnál durvább bűncselekményekről, melyben volt nem kevés lopás, csalás, csempészés, de emberölés is. Miközben elméláztam Érdekel a folytatás!
#6 Szabad? Nem szabad?
Gyerekként sok tiltással találkozhatunk, amik közül jó néhány teljesen értelmetlennek tűnhet, de amikor megkísérjük megszegni, akkor rendszerint mégis ráfázunk. Utólag mindig értelmet nyer az összes tiltás, amivel óvni próbáltak tudatlan Érdekel a folytatás!
#5 Jó – vagy jobb?
Számomra ez az igerész két dologról szól: az ígéretről és a bizalomról.Egyértelműen Isten ígérete számunkra, hogy Ő jót tervezett az életünk felől.És arról, hogy bízzunk Istenben, mert Ő a LEGJOBBAT Érdekel a folytatás!
#4 Bizalom
Mindig is utáltam a bizalomjátékokat. Van valami nyomasztó abban, amikor úgy kell hátradőlni a semmibe, hogy nem tudom, elkap-e valaki – éppen ezért, nem veszek részt ilyen játékokban. Az utóbbi Érdekel a folytatás!
#3 Célzott üzenet
Te gondolkodtál már azon, hogyan tudna a beszéded, kifejezésmódod még jobb lenni? Ez az igevers számomra mélyreható üzenetet közvetít a kommunikációról, ami emberi viselkedésük, működésünk alapját képezi és egyben ösztönöz Érdekel a folytatás!
#2 Túlcsordulás
Képzelj el egy szőlőtőkét, tele élettel és energiával. Ágai kinyúlnak a nap felé, levelei zöldellenek, gyümölcse pedig ínycsiklandóan érik. De mi adja a szőlőtő erejét és termékenységét? A titok a Érdekel a folytatás!
#1 És mégis…
„Ez hatalmas örömöt jelent nektek, tudom, még akkor is, ha pillanatnyilag bosszúsak vagytok különféle próbák és kísértések miatt. Ez nem véletlenül van így – hanem azért, hogy megpróbálja a hiteteket, amely végtelenül értékesebb az aranynál…” (1 Péter 1,6-7)
#21 Forrás
„Minden forrásom belőled fakad.” (Zsolt 87,7) A múlt héten erdei táborban töltöttem rövidnek tűnő két napot. Áram és vezetékes víz nélkül. Sátorban aludva. Egy forrás volt a táborhely közelében. Helyesebben: Érdekel a folytatás!
#20 Különös dolgok
„A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek.” (1Kor 12,4) Szeretném egy rövid tanmesével kezdeni: Egy napon az állatok úgy döntöttek, hogy az emberekhez hasonlóan olimpiát rendeznek. Megválasztották Érdekel a folytatás!










